Kedves Barátaim,

Örömteli érzés, hogy a honlap immár 4 esztendeje jelen van és a látogatottsága folyamatosan nõ.
Érzékelvén, hogy ismét eltelt egy kis idõ, ilyenkor gyakran eszembe jut az ember életének különbözõ szakaszaira vonatkozó azon felismerés, miszerint az élet harmadik harmada az összegzés ideje. Bármennyire is tiltakozik ez ellen mindig alkotni vágyó, és mindig magát fiatalnak képzelõ, kreatív elménk, ez így igaz. A www.hunmaqam.hu oldal már ebben a harmadik harmadban fogant. Szerettem volna egyszer, ha nemcsak a virtuális világban találhatók meg a gondolataim és a zenéim, hanem egyszer írott formában, egy könyvben is hozzáférhetõ lesz, hiszen az internet nem mindenki számára jeleni az Életet, és õk még ma is szeretnek valódi papír könyvet olvasni.

Ez az álmom végül megvalósult, a Püski Kiadó az idei Könyvhét alkalmából megjelentette a Zenélõ Õskelet címû könyvemet.
Ezúton is szeretném hírül adni, hogy a könyv kapható a Püski Könyvesboltban: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26. Tel: (1) 214 3905

A könyv tekinthetõ elõzõ, a Zene metafizikája címû könyvem folytatásának is. Igyekeztem megtalálni hozzá azt a fogalomrendszert, amivel a könyv mély gondolatisága ellenére is sokkal olvasmányosabb. A könyv tartalmát a keleti zene iránti évtizedek óta tartó végtelen kíváncsiságom és szeretet szülte. Merõ kíváncsiságból elkezdtem kutatni a hivatalos magyar zenetörténet kezdete elõtti kort, a Honfoglalás elõtti ázsiai õsök udvari zenéjét. Immár több alkalommal jutottam el keleti országokba, ahol lehetõségem nyílt mélyebben szemlélni azt a keleti zenét, ami még megmaradt belõle, és lassanként kezdett kialakulni bennem egy kép a keleti zeneiségrõl. Ez a látvány csak egy köztes szemléleti pozícióban megnyíló perspektívából látható így: Nyugat és Kelet közötti nézõpontból. Mindkét kultúra szinte csak a sajátját látja, senki nem tart tükröt nekik, hogy egy másik kultúra viszonylatában szemléljék a sajátjukat, ezért egy köztes nézõpontból a zenének idõbeniségében is egy teljesebb látványa tárul fel. Ezt a látványt igyekeztem a magam módján megosztani.

Könyvben feldolgoztam keleti zenében tett több évtizedes barangolásaimat. Különösen sokat lendített kutatásaimon a 2013-as üzbegisztáni és a 2014-es azerbajdzsáni utam, ahol zenei szimpóziumokon vehettem részt és több mint 50 keleti zenei koncertet hallgathattam meg. Ez a hatalmas, gazdag élménycsomag adott egy mélyebb inspirációt a könyv megírásához. Tartalmát több tekintetben is aktuálisnak vélem már csupán azért is, mert hazánkban jelenleg pezsgõ világzenei élet zajlik, ami intenzitásában csak a 60-70-es évek rock és jazz mozgalmához hasonlítható. A mai fiatal zenész generáció mindent kívülrõl készen kap, nem kényszerül a lényének belsõ forrásaira, így a zene már csak megtanult tevékenység, szakma és feladat számára, így fel sem merül benne saját zenei gyökereinek a tudata és még kevésbé az, hogy valamikor az õsidõkben egészen más volt az ember zenéhez való viszonya. Errõl is szól a könyv.

A könyvemben 3 fõ részt lehet jól elkülöníteni. A bevezetõben igyekeztem hidat verni az elõzõ és az új könyvem tartalma között. Elsõ rész panorámát nyit a keletei zenére, történeti áttekintésben és elméleti összehasonlításban a fõ keleti zenei rendszerek bemutatásával. Ezáltal azt reméltem, hogy az elõzõ könyvet most már fokozott érdeklõdéssel olvasná el az olvasó. A zenei példákat kottarészletekkel illusztráltam, és ez hasznos lehet zenészeknek, de aki nem tud kottát olvasni, azok számára is érdekes olvasmány lesz. A Zenebölcseleti elmélkedések címû részben megkíséreltem felidézni egy õsi zeneiségben fogant világot, amikor az ember nem kultúrában, hanem kultuszban élt. Ebben a fejezetben a zene mélyebb aspektusait is igyekszem bemutatni, gyakran utalva a modern nyugati kultúrában kialakult zenére, rámutatva annak különbségeire. Megkíséreltem megragadni és fogalomrendszerben rögzíteni a zene emberre gyakorolt hatásának okát és mûködését.

Végül a harmadik részegységben a Modern Magyar Keleti Zene mûvészi laboratóriumába kalauzolom el az olvasót, ahol mûvészként, zenei régész módjára összefoglalom és megkísérlem újraidézni ázsiai õseink 1000-1500 éves zenéjének egy lehetséges modern változatát. Akik rendszeresen látogatják a www.hunmaqam.hu oldalt, azok ismerõsnek fogják találni ezt a fejezetet, azonban számukra a könyv további tartalmas kiegészítést fog nyújtani. A Modern Magyar Keleti Zene mûvészi laboratóriumában készült zenék pedig itt a www.hunmaqam.hu oldalon továbbra is hallgathatók.

Õszintén remélem, hogy mindazok, akik bármilyen szinten érintettek a világzenével, vagy a keleti zenével rendkívül hasznos információkat szerezhetnek a könyvbõl és egy egyben egy a mai kultúrában szokatlan panorámát nyit a világra és a zenére.
Végül szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét és támogatását, akik nélkül a könyv nem valósulhatott volna meg.

Vác, 2015, Június 30. Szabó Sándor

---

Szamarkand hangjai

A közelmúltban alkalmam nyílt Közép-Ázsiába, Üzbegisztánba látogatni egy Szamarkandban megrendezett világzenei fesztiválra és részt venni egy a keleti zene múltját, jelenét és jövõjét tárgyaló tudományos zenei konferencián. A meghívást az õsi magyar zene több mint 4 éve elkezdett kutatásának és eddigi eredményeinek, a Modern Magyar Makám címû albumnak és a www.hunmaqam.hu honlapon közölt tartalomnak köszönhetem, mely felkeltette a külföldi keleti zenekutató szakemberek, akadémikusok figyelmét is. Mint az ismeretes a fenti honlapot egy kérés ihlette, miszerint milyen zenét játszanának a magyarok ma, ha sikerült volna megõrizni az õsi keleti zenei hagyományaikat. Mint ismeretes, a népesség egy része Közép-Ázsiában maradt, másik része a Kárpát medencébe vándorolt. Mivel közép-ázsiai rokonaink mai zenéjét ismerjük, így a kérdés is felvetõdött, hogy a mai magyarok õsei játszottak-e a makámhoz hasonló magas szintû keleti udvari zenét, melynek nyomai a feltételezéseken túl bizonyíthatóan megtalálhatók a magyar népzenében.

Egy nép kultúrájának, ezen belül zenéjének változása mindig együtt járt és jelenleg is együtt jár történelmének folyásával, alakulásával miként ez történt és történik a magyarok esetében is. Mivel az õsi zene nyomai nem lettek rögzítve oly módon, miként a történelem eseményei, így kiindulásként a történelemnek arra a részére kell hagyatkoznunk, ami az idõk folyamán hatalmi érdekekbõl nem lett meghamisítva. Az ázsiai népek történelme innen közép-európából nem látható át, miként õk sem látják át a mi történelmüket. Átfogóbb tudást szerezni a valódi történelemrõl ma egyre nehezebb, mert a témában túl sok egymásnak ellentmondó, egymást kioltó anyag jelenik meg. Az igazság kiderítése így nehéz, de nem lehetetlen. Személyes ázsiai kutatás, ottani emberekkel való eszmecsere és az ottani élet közvetlen megtapasztalása jelenti a leghatékonyabb módszert a közös történelem, kultúra így a régi zene további nyomainak felkutatására. Az ázsiai történelem- és zenekutatókat is meglepte az a tény, hogy a hivatalos magyar történelem még mindig a finnugor eredethez ragaszkodik. Nem egészen értik, miért van ez. Mi is meglepõdünk, amikor velük beszélgetve olyan tényeket tudhatunk meg tõlük, amikrõl a hivatalos történelmünk hallgat.

A két héten át tartó rendezvény lehetõséget adott némi kutatásra is. Jelenlegi tudomásom szerint nincs Üzbég-Magyar szótár még annak ellenére sem, hogy Vámbéri Ármint a magyar utazót és Ázsia kutatót minden mûvelt üzbég ismeri. Amikor bemutatkozásnál kiderült, hogy Magyarországról érkeztem az elsõ kérdések között szerepelt, hogy hallottam-e Vámbéri Árminról. Már az elsõ napokban kiderült, hogy számos közös szavunk van, amire itt nem is gondolnánk. Például a magyar árok szó ott arik, vagy a magyar kalap, kalpag szó ott kalpok. És lehetne sorolni tovább. Az egyik fiatal kísérõm a taskenti egyetemen tanul angol és iráni nyelv szakon. Elmondta, hogy nekik nagyon könnyû az iráni nyelv, mert több ezer közös szava van az üzbég nyelvvel. Már sok helyen bebizonyították, a sumér-magyar nyelvrokonságot, bár a hivatalos magyar nyelvtudomány még mindig tartozik az igazság beismerésével. A közös nyelvi tartalom és a történelem tovább erõsíti a feltételezéseket a közös zenei múltra is. És itt érdekes összefüggésekre lelhetünk, ha elkezdjük hallgatni azon népek folklór és hagyományos régi udvari makám zenéit, akik elismerik a magyarokkal való rokonságukat. Ilyenek a Kína észak-nyugati részén autonómiában élõ ujgurok és bár nem merül fel a közvetlen rokonság, de ilyenek az üzbégek zenéje is, mely inkább arra utal, hogy létezett egy még õsibb közös zeneiség, mely áthatotta az egész keleti világ zenéjét. Érdekes, hogy az ujgurok annak ellenére, hogy Kína területén kaptak autonómiát és sok évszázada élnek kulturális közelségben velük, tradicionális zenéjük mégis inkább az iszlám zenei hatásokat mutatja, mint a kínait. Ez a jelenség az átvett vallás által hordozott zenekultúra erõs hatásával magyarázható. A makám ilyen tekintetben erõsen kötõdik az iszlámhoz, de magja már egy õsibb zeneiség, melynek nincs köze valláshoz. Ez az õsi keleti zeneiség az, ami a továbbiakban érdekes számunkra. Az õsi keleti zeneiség felderítéséhez pedig a népzenék és a mûzenék egyformán fontosak, mivel az emberi lélek más-más aspektusait és szûrõit mutatja meg, amin keresztül a zene megnyilvánul egy kultúrában.

Az ázsiai utam során mintegy 45 koncertet hallgattam meg, vegyesen népzenei és tradicionális klasszikus zenei koncerteket. Ezek között volt kazah, türkmén, afgán, üzbég, azeri, török, iráni, arab, indiai, kínai, indonéziai, koreai és japán zene is összesen több, mint 50 országból. Az ott hallottak és tapasztaltak méginkább megerõsítették bennem azt a már Bartókban is felmerült gyanút, hogy mindezek a zenék egyetlen közös forrásból erednek.

Az iszlám vallás elterjedése együtt járt egy sajátos udvari zene, a makám kialakulásával és elterjedésével. Az egyszerûbb érthetõség és összehasonlíthatóság kedvéért nevezzük a makámot egyszerûen csak keleti mûzenének vagy keleti klasszikus zenének. Népeknél, ahol az iszlám vallás megjelent, ott az udvari zenéjükben is megjelent az iszlám eredetû zenei kultúra is, áthatva vagy teljesen leváltva a korábbi zenekultúrát. Hasonló párhuzam figyelhetõ meg a nyugati klasszikus zene és a kereszténység történetében is. Mi magyarok az államalapítás után hamar elfelejtettük õsi kultúránkat, vallásunkat, õsi klasszikus zenénket, egyedül a nyelvünket tudtuk megõrizni. A magyar udvari zene a nyugati világ akkor divatos udvari zenéjét vette át, és a jelenlegi hivatalos zenetörténetünket innentõl jegyzik.

A magyar törzsek Kárpát medencébe való átvándorlásakor számos rokon néptörzs maradt Ázsiában, akik beolvadtak valamely nagyobb nép társadalmába, de mégis õrizve saját õsi kultúrájuk magját. Mindezek tudatában, ha például a csuvas, az üzbég vagy ujgur zenét halljuk, ott találhatók benne azok a töredékek, amikbõl következtetni lehet a magyarok õseinek zenéje. Bár az ázsiai udvari makám zenék egyes források szerint a VII. századtól, mások szerint a XIII. században kezdtek elterjedni és felvenni azt a formát és hangzást, amit a mai napig is õriznek, mindenképpen egy korább kultúra gyökereibõl nõttek ki.

A vándorló nomád vagy sztyeppei népeknél az udvari zene nem alakulhatott ki, így például a kazah sztyeppék népe csak népzenei hagyománnyal rendelkezik, náluk a makám nem alakult ki. A magyarokkal kapcsolatosan mindenképpen szükséges eloszlatni egy tévedést, ugyanis a magyarságnak az a része, amely a Kárpát medencébe vándorolt nem tekinthetõ nomád népnek csupán azért, mert egy ideig vándoroltak, hogy visszatérhessenek az õsi szkíta hazába. A hivatalos történelem a bevándorló maradék törzseket igyekszik csupán magyaroknak feltüntetni és nem beszél a már õsidõk óta a Kárpát medencében élõ szkítákról. Ezért egészen bizonyos, hogy az átvándorló törzsek az ázsiai zenekultúrájukat is magukkal hozták. Ez adhat magyarázatot a mai magyarok oly különlegesen egyedülálló népzenéjére, miként a nyelvére is. Ennek ismeretében bizonyosan állítható, hogy a ma ismert magyar népzene egyfajta keveréke az õsi szkíta, a kelet- és közép-ázsiai népzenéknek.

Egy nép zenéje és uralkodó udvarának zenéje nem feltétlenül tért el egymástól oly jelentõs módon, különösen nem a régi idõkben. A felhasznált zenei elemek nagyon hasonlóak voltak, annál is inkább, mert egy minden kort és minden népet mindenkor áthat egy univerzális zeneiség, így akár az udvari muzsikusok akár is a nép fiai közül kikerülõ muzsikusok, mind ugyanabból a kollektív zenei emlékezetbõl táplálkoztak.

A keleti mûzenék kompozíciói- összehasonlítva a népzenékkel- sok esetben csupán felépítésükben komplikáltabbak, több tételbõl épülnek fel. Ebbõl következõen a hangszereik is kifinomultabbá váltak az idõk folyamán a népi hangszerekhez képest. Az uralkodói udvarok zeneszerzõi élvezték azt a különleges kiváltságot, hogy nem kellett oly módon dolgozniuk, mint az egyszerû nép fiának, aki csupán munkája után foglalkozhatott a zenéléssel. Ily módon volt lehetséges magas szintû mûvészi zenekultúrát teremteni.

A népzenék szerzõi általában nem ismertek, de mindenképpen létezik minden darabnak szerzõje, hiszen valakinek a lelkébõl ki kellett pattannia, el kellett elõször énekelnie vagy játszania azt a dalt. Az keleti udvari zene esetében már többnyire ismert a szerzõ, egy-egy darab így évszázadokon át öröklõdött generációról generációra, miközben a hagyomány tovább õrizte a szerzõ nevét is. A keleti, a nyugati népzene és klasszikus zene ilyen módon teljesen azonos történetiséget mutat.

A zene átörökítése két módon történhet. Hallás után, apáról fiúra, mesterrõl tanítványra az ember memóriára támaszkodva, és történhet írásbeliség által. Mint ismert az írásbeliség a zenében csupán néhány évszázad óta van jelen. Az írásbeliségben rögzített zene leválik az emberrõl, papíron marad kódok formájában. Ez gyökeresen megváltoztatja a zene és a zenész kapcsolatát. Az írásbeliség mûveltséget igényel, a kotta írását olvasását meg kell tanulni. A zenék írott formában való lejegyzése azonban megváltoztatta a zene átörökítésének mechanizmusát is és a zenésznek a zenedarabhoz való viszonyát is. Többé nem volt szükség az emlékezetre, hiszen a lejegyzett darab jó esetben hozzáférhetõ maradt a kottán és akár túlélhette a szerzõjét is. Ellenkezõ esetben pedig, ha a lejegyzett mû elveszett, megsemmisült, akkor késõbb semmilyen sem utalt a létezésére, ha csak valami nyom nem maradt utána az emberek emlékezetében. Ezzel magyarázható, hogy a népemlékezetben élõ zenék, népzenék évszázadokon átívelõ hagyományt formáltak és napjainkban is fennmaradtak. Az õsi zenékrõl közvetlen ma is élõ zenedarabjaink nincsenek, mert az idõk során a történelem, a kultúra és az életmód változásai az emberrel együtt a lelkébõl feltörõ zenét is átformálják.

A zene átörökítésével kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet egy mai zenei jelenségre, a jazz-re és a hangfelvételre. Ismert, hogy a jazz nem egy hangról hangra lerögzített muzsika. A zenészek használnak ugyan egyszerû formában leírt emlékeztetõ vázlatokat a témáról, a jellemzõ harmónia fordulatokról, a szerkezetrõl, de az elõadás során kialakuló rögtönzések már sokkal összetettebb, megismételhetetlen és valójában írásban lekottázhatatlan zenei folyamatot alakítanak ki. A hallgató számára a zene visszaidézése csakis a hangfelvétel újra meghallgatásával van lehetõség. Egy jazz muzsikus játéka csak addig élõ, amíg õ maga is életben van. Utána nincs más átörökítési mód, amivel a zenéje tovább vihetõ lenne, egyedül a hangfelvétel. Az improvizált zene átörökítése bizonyos módon mégis lehetséges, ha az elõadás módját rögzítjük és adjuk át. Ez úgy lehetséges, ha az improvizáció meghatározott és értelmezhetõ rendszer szerint történik. Ha a rendszer, mint módszer leírható, rendszerbe foglalható, akkor tanítható és tovább is adható. Napjaink jazz oktatása éppen ezért is lehetséges, mert immár többféle rendszert is felállítottak, és azokat megtanulva, a stiláris határokat is figyelembe véve lehetséges a jazzt, mint kreatív elõadásmódot elsajátítani. Minél inkább bonyolult a rendszer, annál akadémikusabbá válik, és egy idõ után ez a jelenség a zene kanonizálásához, dogmatizálásához, megmerevedéséhez vezet.

Ezzel párhuzamosan említeni lehet az indiai klasszikus zenét is, ahol nagyon szigorú szabályok között születik a zene, de mégis van szabadság az elõadó számára, és amiért ugyanazok a zenedarabok egészen másként szólnak egy másik elõadásban.
A fenti látszólagos kitérõvel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha létezik egy a zenedarabot vagy stílust átható belsõ rendezõ elv, akkor annak ismeretében átörökíthetõ a zene. És a hangsúly azon van, hogy nem hangról hangra, hanem maga az elõadás módjának elve örökítõdik tovább, így késõbbi korokban is lehetõség nyílik hasonló hangzású és hangulatú zenedarabok újra felidézésére.

Az õsi magyar zenék esetében tehát a zenék belsõ rendezõ elvének felkutatása és újra felállítása kínálkozik az egyetlen útnak, melynek elõadói alkalmazásával az õsi zenék felidézhetõk. Az ázsiai és keleti zenék nem csupán hangzásaik töredékében hordozzák a magyarok õseinek zenéjét, hanem belsõ rendjükben is.
Éppen ezért az ázsiai utam során külön figyelmet szenteltem a különféle nép és makám zenékben kitapintható belsõ hangi rendszerekre, összefüggésekre és ezek összehasonlítására. A népzenék belsõ rendszere számos utalást adhat arra, hogy mi képezhette vajon a népi és makám zenék alapját kialakulásakor. Ezzel egy idõben felvetõdik a kérdés, hogy milyen zene volt a XII. és XIII. század elõtt.

A legrégebbi zenei leleteket többnyire képzõmûvészeti alkotásokon ábrázolt hangszeres zenészek képezik. Ezeken általában szólistákat vagy kisebb hangszeres csoportokat lehet látni hangszerrel a kezükben, amint zenélnek, de nagyobb soktagú zenekarokat nem. Így külön érdekesség volt számomra, amikor a szamarkandi fesztivál fellépõi között egy-egy szólista is feltûnt, hiszen amit szólóban játszottak az mutatta igazán zenéjük gyökerének a tisztaságát.

Mindenképpen szót kell, hogy ejtsünk a közép-ázsiai hangszerekrõl. A makám hagyománya nagyon szigorúan õrzi a korabeli hangszerek kivitelét. Erre számos példa említhetõ. Például a sotar (sato) és dutor nevû húros hangszer készítése õsidõk óta apáról fiúra öröklõdik. Volt alkalmam egy õsi üzbég hangszerkészítõ dinasztia egy ma élõ tagjával találkozni és megtekinteni mûhelyét. A felhasznált anyagok, hangszer formája, kivitele évszázadok óta változatlan. Még a húrokat is maguk készítik. Miközben a nyugati világ igyekszik felhasználni a modern anyagokat és technológiákat a hangszerkészítésben, ezzel szemben az üzbég hangszerkészítõ tradíció figyelmen kívül hagyja a mai világ vívmányait. Például a nyakon elhelyezett mozgatható érintõket (bundokat) jelenleg is állati bélbõl készítik hasonlóan, mint a középkori európai lantokon és vastagabb bélhúrokat használtak erre a célra. A hangszerek díszítése ugyanolyan stílusú, mint évszázadokkal ezelõtt, gyöngyházból készítik a díszítõ elemeket, a nagyobb felületeken pedig faragott díszítéseket alkalmaznak.

A kobuz nevû vonós hangszerük tükrözi a legõsibb kivitelt. Ez a hangszer csupán nevében hasonlít a mi általunk ismert kobozhoz, ami inkább az arab lant rokona. Nagyon érdekes látni amint mai makám zenekarok szinte kõkori egyszerûségû és kivitelû hangszereket használnak. A húros pengetõs és vonós hangszereik hangereje ugyan kicsi, azonban ez nem von le semmit a rajta játszott zene értékébõl sem annak hatásából. Sõt, a csendbõl megszületõ halk hangok tonális gazdagsága oly erõs érzelmi töltéssel hatja át a hallgatót, amit semmilyen mesterségesen hangosított hangszer sem tudna elõidézni.

A legõsibb, a makám elõtti zenékrõl többnyire feltételezéseink lehetnek. Az mindenképpen feltételezhetõ, hogy kezdetben a zenék szólóban elõadott egyszerû, nem túl sok hangból álló darabok voltak, melyekben a csend és a hang egyenrangú építõelemnek számítottak. Ezt a feltételezést erõsíti meg a 2006-ban kiadott De Organographia Music Of The Ancient Sumerians, Egyptians And Greeks címû zenei album is. Ez az album nemrégen feltárt õsi sumér, egyiptomi és görög kõtáblákba vésett zenei lejegyzések lefordítása és korabeli hangszereken való eljátszása révén keletkezett. Jelenleg ezek tekinthetõk a jelen civilizáció legrégebbi zenei emlékeinek mintegy 3250 évre tekintve vissza. A CD-t meghallgatva megerõsítést nyer számos feltételezés az akkori zenék hangkészletét és felépítését illetõen is. A darabok szellõsek, inkább lassúak, mint gyorsak és alkalmazkodnak az ugyancsak a kõtáblába vésett énekelhetõ szöveghez is. Külön érdekesség az egyik sumér himnusz, mely 2 szólamú és felveti a kérdést, hogy vajon hol és mikor keletkezett a polifónia?

A legõsibb társas zenélési mód természetesen a duó volt, és ezek közül is az ütõhangszer és valamely más hangszer párosítása. Ez az õsi formáció a jelenlegi indiai klasszikus zenében és az arab makámban maradt meg legeredetibb formájában.
Közép-Ázsia igazi aranybányának számít az õsi zenék nyomainak keresésében. A nyelvi hasonlóság közelebb vihet minket a zenei hasonlóságok feltérképezésében is.

Vác, 2013. Szeptember 5.

---

Megjelent a Modern Magyar Makám CD! 2010.december

Örömmel értesítem a honlapom olvasóit, hogy ígéreteim szerint végre megjelent a Modern Magyar Makám CD. Mostantól rendelhetõ postai utánvéttel a honlapról , vagy a www.sandorszabo.com honlapról 3500, - Ft + posta költség áron. A CD 13 darabot tartalmaz. 4 kompozícióban Major Balázs is hallható ütõhangszereken (udu). A honlapon meghallgatható darabok nagy része kissé átdolgozott változatban felkerült a CD-re, ezen kívül pedig új makámokat is felvettem, ezek Major Balázzsal készültek. A CDn hallható egy kinai citera, a guzheng is.

A hangfelvételek high-end minõségû eszközökön készültek mindenféle dinamika és hangszín korrekció nélkül, ügyelve, hogy a legfinomabb részletek is rögzítésre kerüljenek. Igy a bizonyára a hi-fi és high-end rajongók számára is örömet okoz a felvétel.

Az album az alábbi makámokat tartalmazza:

1. Aisha 9:25
2. Kaltes 5:33
3. Ataisz 4:33
4. Agaba 4:13
5. Etil 4:17
6. Gobi 3:33
7. Kaspi 3:34
8. Kolami 4:14
9. Mari 3:14
10. Nippur 4:19
11. Ordosz 6:56
12. Sohuni 2:44
13. Uruk 2:02 Total: 59:11

Ezúton szeretném megköszönni mindenek elõtt Hutton László barátom gyönyörû fotógrafikai munkáját és mint a korábbiakban is, ezúttal is egy világszínvonalú borítót készített. Külön köszönöm Major Balázs csodálatos, inspiráló, kölönlegesen egyéni ütõs játékát és mindenkiét aki a CD kiadásához bármilyen segítséggel hozzájárult.